|
Tápióbicske!
mxSzandika #34 2010.07.05. 19:17

Gyula óta sikerült kétszer motoroznom és a héten a konditeremben is sokszor megtalálhattak, így nagyon vártam a bicske versenyt.
KÉPEK a menüben!
Ismetem a pályát, tavaj is mentem itt bár csak az 1. futam első köréig... akkor túlugrottam egy asztalt és le kellett jönnöm, mert megütöttem a derekamat.
De idén, nem estem sehol, nagyon tetszett a pálya is, igaz a nagy asztalt be kellett volna ugrani, de valahogy nem ment.
A szabadedzésen inkább kerestem a lehetőségeket, a futambeli előzésekhez, nem is mentem jó időket, de a 13. (junior: 10.) votl az időm.
Időmérőn valaki mindig elém került nem igazán tudtam jó időt motorozni. Itt is ugyanaz a helyezés született, mint a szabadedzésen, de a legjobb időm jobb volt közel 7 másodperccel. a 11. és a 14. között 2 másodperc különbség volt, ebből látszott, hogy kemény futamok elé nézünk.
1. futam: a rajtom nem volt valami kiemelkedő, viszont az első kanyarban jó helyen fordultam el és így 6-7.-nek jöhettem ki a kanyarból. Az egyenesben valaki elment mellettem, a 8. helyen motoroztam, majd Rozgonyi Ákos és Szondy Levi is megelőzött , visszacsúsztam a 10. (junior:7.) helyre. Közvetlen mögöttem jött Pataki Martin és Fazekas Soma, Maritnnal sokszor előzgettük egymást oda-vissza, de a végére maradtam a 7. helyen, mögöttem Martin és Soma.
2.futam: Első futamhoz hasonlóan rajtoltam, Martin előttem volt, de következő körben visszaelőztem, aztán Szabó Dávid és Szondy Levi megelőzött, majd egy körrel később Martin is elment mellettem, még eggyel később Soma is. Visszaestem a 12. (junior: 10.) helyre. Ennek legfőbb oka az volt, hogy nem találtam bele a nyomokba, és sok helyen rossz ívet választottam, így egyre rosszabb köröket mentem. Aztán egyre közelebb kerültem Szabó Dávidhoz, feljöttem rá mikor megelőztem, ki is állt, gondolom technikai hiba miatt, így a 11. (junior 9.) helyen intettek le.
Pontegyenlőséggel voltam összetettben a 7. helyezett Jani Zolival, de mivel neki erősebb volt a 2. futama, így ő lett a 7. én pedig a 8.
Összetett: (junior)
1. Lukács Kristóf 25 + 25 = 50
2. Balásy Csabi 22 + 22 = 44
3. Pál Vencel 20 + 20 = 40
4. Wéber Krisztián 18 + 18 = 36
5. Szondy LEvente 15 + 16 = 31
6. Pataki Martin 13 + 14 = 27
7. Jani Zoltán 11 + 15 = 26
8. Molnár Alexandra 14 + 12 = 26
9. Fazekas Soma Zsolt 12 + 13 = 25
10. Balogh Máté 10 + 11 = 21
11. Szabó Dávid 16 + 5 = 21
12. Catana David 9 + 9 = 18
13. Gyepes Mihály 6 + 10 = 16
14. Horváth Szilárd 7 + 8 = 15
15. Jánosi Viktor 8 + 6 = 14
16. Tóth Milán 5 + 7 = 12
Tabella állás: (junior)
1. Lukács Kristóf 282 p.
2. Balásy Csaba 236 p.
3. Pál Vencel 204 p.
4. Wéber Krisztián 189 p.
5. Pergel Márk 186 p.
6. Szondy Levente 147 p.
7. Pataki Martin 127 p.
8. ifj. Gyepes Mihály 126 p.
9. Molnár Alexandra 122 p.
10. Balogh Máté 113 p.
11. Jani Zoltá 113 p.
12. Vasvári Dániel 81p.
13. Polas Denis 80 p.
14. Fazekas Soma Zsolt 74 p.
15. Rácz Zoltán 70 p.
16. Horváth Attila 34 p.
17. Horváth Szilárd 28 p.
18. Szabó Dávid 21p.
19. Tóth Milán 19 p.
20. Catana Dávid 18 p.
21. Jánosi Viktor 14 p.
22. Jerotevich Michael 0 p.
23. Podmoc Philip 0 p.
Innen kívánok mielőbbi jobbulást Varga Imrének (Mimonak), aki az első futam első körében esett. Gyógyulj Mimo, remélem Csolnokon már ott leszel! :)
| |